Nem tudni, hogy kezdődött. Florin gyanútlanul járta a vadcsapásokat, kihelyezte
a hurkokat, begyűjtötte az áldozatait, de a kielégülés nem történt meg. Gondosan
utánajárt mindennek, helyükön vannak a dolgok, de a célnál egy apróság mindig
eltolódott. A helyzet csodát ígért, de beváltani nem volt képes. Pénzt akart
csinálni, de rájött, hogy nem érdekli. Aztán azt akarta, hogy megtudják,
kegyetlen gyilkos, orvul öl. Hogy megbotránkozzanak. Jenei László 1964-ben
született, Gesztelyen él. Író, a Műút folyóirat szerkesztője. Van egy helyszín,
ahol életünk során mindnyájan megfordulunk: a temető. S van egy állapot, mellyel
akár többször is szembe kell néznünk, a haldoklás vagy a gyász ideje. A
Díszössztűz hét elbeszélése ezen a szálon kapcsolódik egymáshoz, a temető mint
helyszín vagy mint képzet. Az elbeszélések szereplőit néha nem is közvetlenül
érinti az elmúlás, hozzátartozójuk, szerelmük beteg, haldoklik vagy már meghalt,
így a gyász lelki eredetű és/vagy praktikus munkája foglalkoztatja őket.
Alapkérdés számukra ? legyenek bár fiatalok, középkorúak: a temető hogyan válhat
a lelket felzaklató színtérből a nyugalom kitüntetett helyévé, s ez a nyugalom
mennyire viszonylagos? Miképpen reagálunk érzelmi, egzisztenciális
válsághelyzetek, kibogozhatatlan, már-már misztikus pillanataink során vagy
éppen a hétköznapi erőszak, netán a háború mindent megváltoztató közegében?
Jenei László kortárs irodalmunk egyik legizgalmasabb és legbátrabb elbeszélője.
Új kötete olyan világba vezeti az olvasót, amelyben a látszólagos hétköznapiság
ingatag kulissza a saját démonainak kiszolgáltatott ember élhetetlen élete
előtt.