Ha szép hazánknak bérces felvidékére vet utazgató kedved vagy turista sorsodnak
jó csillaga, nem egyszer nyílik alkalmad gyönyörködnöd, különösen a régi
udvarházaknál, azokban a bíborvörös vagy pázsitzöld selyemszállal és nehéz
aranyhímmel díszes régi kézimunkákban, párnahaj-végeken vagy terítő széleken,
melyeket anyáról leányra, kézről-kézre adva őriznek hagyományos kegyelettel,
mutogatnak ősi büszkeséggel a családbeliek, s épp úgy megtalálod az ily
terítőket a templomok régiségei közt, mint Úrasztala terítőket, sőt a templomok
szent edényein, kelyhein is, a kehely kosarán, gombján vagy talpának formás
kitöltéseiben is gyönyörködhetel ugyanazokban a régi virágokban. A gyöngéd
tündérujjak, melyek azokat a pompázatos régi magyar kézimunkákat hímezték, rég
elporladtak a tűnő idő avatag századaiban. Azok a művészi mesterek is rég
eltűntek, akik az aranykehely kosarán, talpán ama sodronyból szőtt girlandokat,
virágokat ragyogó zománckitöltéssel ékesítették. De a régi virágok megmaradtak,
vonalaik művészi s magyaros játékában, selyem vagy zománc színeiknek pompájában
most is gyönyörködünk. Becsüljük is meg e selyem-, e zománcmustrákat, régi
magyar ornamentikánknak ez ékességeit, e nemzeti kincseket.