A nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak
halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti
polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és
-közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége
vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a
tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival. A Széthullás után Moszkóviára
zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron
hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt
stratégiai fontossággal bíró) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén
létesített Poszt vigyázza. Mi lehet vajon a másik oldalon? - pontosan senki sem
tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát
sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött
rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely
talán a kiutat jelentheti számára a helyőrség szürke féléletéből. Dmitry
Glukhovsky legújabb könyve a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus
kalandregény, mely ugyanakkor egy égetően aktuális kérdést is tartogat
olvasójának: milyen hosszú távú, talán jóvátehetetlen károkat okoz korunk egyre
erősödő pszichológiai hadviselése; az az új, gyilkos erejű propaganda, amely a
világ egy részén már elfoglalta az igazi politika helyét?