A trilógia második részében Darius Kopp maga mögött hagyta a nagyváros jól
szervezett társadalmát, ahol kudarcot kudarcra halmozott. A végső lökést
szeretett felesége, Flora halála adta, hogy elinduljon kelet felé, és addig
bolyongjon, míg a Kaukázusba, kontinensünk határára nem ért. A harmadik rész
elején Cataniában, az Etna oldalában látjuk viszont. Pizzát süt, turistabuszokat
vezet. A vulkán kráterének peremén végre arra a helyre is rátalált, ahol Flora
hamvait szétszórhatta. Úgy tűnik, elégedett, vagy legalábbis belenyugodott a
sorsába. Ekkor azonban felbukkan tizenhét éves unokahúga, és Koppnak
felelősséget kell vállalnia. Visszatér Berlinbe, baráti segítséggel,
kölcsönpénzből, minden garast a fogához verve próbál a felszínen maradni. Vajon
sikerülhet-e újra megkapaszkodnia? A rokonszenves és kissé esetlen Darius Koppot
érzelmek és vonzalmak önkéntelen impulzusai irányítják, a késő kapitalizmus
tulajdonságok nélküli embere ő.