Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és
kibírod-e, amit felhozol - írja a könyvben Térey János. A halála előtti években
ezen a kéziraton dolgozott, közölt is belőle néhány fejezetet Egy cívis
vallomásai alcímmel, azt azonban senki nem sejtette, hogy terjedelmes részével
elkészült. A Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárt befejezni már nem tudta, de
a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta. Az emlékiratban az író debreceni
gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó
családi kötelékekről, a család eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális
és történeti hagyományairól mint a személyiségét, a nevelődését formáló együttes
hatásokról számol be ez a lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott
vallomásfüzér. Az emlékirat fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem
csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a
feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az
örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott
munkát, amely a Térey-hagyaték végességében egy cívis vallomásai-ként elénk
tárul. 2020. szeptember 14-én lenne ötvenéves Térey János, erre az alkalomra
jelent meg ez a hátrahagyott memoár. Egész életem küzdelem azért, hogy ne
maradjon félbe minden. Amit nem írok le, az elvész. Mindig úgy érzem, hogy
valamit tennem kell, állandó elégedetlenség és kielégítetlenség kínoz, s tetézi
mindezt az érzés, hogy nem kapom meg az élettől azt, amit esetleg meg tudnék
kapni. Hatalmas vágy kínoz az elismerés iránt, s az a rögeszme mérgez, hogy
mindenért meg kell küzdenem, ami másoknak eleve megadatik. S hogy mindez a
gyermekkori szenvedésből és stresszből ered. Majdnem teljesen ez vagyok én.
Mások maximalizmusnak hívnák.