Szkalnitzky Antal (1836-1878) az 1860-as és 70-es évek Magyarországának egyik
legjelentősebb építészegyénisége volt. Első magyarként a berlini Építészeti
Akadémián végezte felsőbb tanulmányait. 1860-ban hazatérve részt vett a Magyar
Tudományos Akadémia palotájának tervpályázatán, majd építésének egyik irányítója
lett, s a nem egészen harmincéves ifjút az intézmény tagjai sorába választotta.
Ekkor készült tervei szerint a romantikus stílusú debreceni színház is, az
önkényuralmi korszak egyik legfontosabb középülete. Nagyszámú monumentális -
immár neoreneszánsz - épület tervezésére a kiegyezés nyomában beköszöntő
konjunktúra adta meg neki a lehetőséget. Így került sor Budapesten a Duna-parti
Thonet-udvar és a Hungaria Nagyszálló, a Főposta, a Nemzeti Múzeum mögötti
palotanegyed több épülete, az Oktogon tér négy háza és a régi Nemzeti Színház
épületegyüttese létesítésére. Ő tervezte az Egyetemi Könyvtárat is, a korabeli
főváros egyik legreprezentatívabb középületét. Szkalnitzky Antal a szakmai
közélet fontos személyisége, sőt tevékeny alakítója volt. A budai
politechnikumban az első építész-tanárként működött, itt a történeti stílusokat
oktatta. Ő indította el tüneményes pályán többek közt Hauszmann Alajost. Mint a
fiatal építésznemzedék első kiemelkedő tagja, vezérszerepnek nézhetett elébe,
azonban pályáját tragikus módon korai halál törte derékba.