Szerző: Sr. Johanna-Andrea OCD JEL-Sarutlan Kármelita Nővérek Rendje, 2020
?Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt és valami új
valósult meg.? (2Kor 5,17)BR> Minden, amit Isten teremtett, nagyon jó (vö.
Ter 1,31). Legcsodálatosabb alkotása az ember, akit szeretetből saját képére
teremtett (vö. Ter 1,27), értelemmel és szabad akarattal ruházott föl. A valódi
szeretet szabadságot ad a másiknak, hogy szabadon szerethessen. Az ember azonban
nem tudott helyesen élni szabadságával. Rossz döntésének következménye, hogy
eredendően jónak alkotott természete, rosszra hajlóvá lett. Az idő kerekét pedig
nem lehet visszaforgatni, és a megtörténteket, meg nem történtté tenni. Isten
azonban maga sietett teremtménye segítségére a megtestesülésben, a megváltásban
és a Vigasztaló elküldésében, hogy ne csupán kijavíttasson az ember eredendően
jó természetén esett csorba, hanem minőségében valami merőben újat is kapjon
Jézus Krisztusban: beemeltessen a Szentháromság szeretetegységébe. ?Ahová
ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kap meghívást az egész test, az Egyház
reménységben? (Misekönyv, Urunk menybemenetele). Az erre irányuló belső
átalakulás a kegyelem által már itt a földön elkezdődhet az emberben. Ennek
folyamatát tárja elénk Szent Teréz A belső várkastély című művében a lelki
lakások szimbólumával, melyek az ember belső fejlődésének lehetőségére kínálnak
esélyt. A teremtmény belső várkastélyában, vagyis önmagában Teremtője felé tart,
aki személyiségének központjában lakozik. Az egyes lelki lakásokban mind a jó
irányulásokat, mind a küzdelmeket leírja Szentünk, amelyeket megélve számos
kegyelmet kap a belső zarándok, s e kegyelmek révén egyre közelebb és közelebb
juthat a benne lakozó Szentháromság egy Istennel való egyesülés
megtapasztalásához. Hisszük, hogy Isten mindenkiben benne lakozik, létezésének
pillanatától, a megszentelő kegyelemben pedig szabad útja van az egy Lélekben
Jézus Krisztus által az Atyához (vö. Ef 2,18). A szemlélődés isteni ajándékában,
melyet nem lehet sem kiérdemelni, sem technikával elérni, ez a valóság válik
megtapasztalhatóvá a hitben az ember számára. Nem pusztán Isten bennünk
lakozásának tudatosításáról van tehát szó, hanem egy életbe vágó belső
átalakulási folyamatról, amelyben a teremtmény fogékonnyá válik benne lakozó
Teremtője közvetlen megtapasztalására. Az első három lelki lakásban az ember
elindul a belső szabadság útján: törekszik megszabadulni a földi javakhoz való
rendetlen ragaszkodásaitól, hogy ne azok kössék le belső figyelmét. Elkezd
megtanulni belül, Istenre irányultan élni, szerető párbeszédben Ővele. Az
evangélium segítségével megpróbál belehelyezkedni Jézus földi életének
eseményeibe, és tanul Tőle, aki gyakran ment föl a hegyre egészen egyedül
imádkozni (vö. Jn 6,15). El-elgondolkodik Isten adományairól, hálát ad értük,
tisztán tartja szívét és tudatosan teszi a jót felebarátaival. Így éli a
szemlélődés előfeltételeit a mindennapokban, s fölismeri az ima és a konkrét
élet elválaszthatatlan egységét. A szemlélődés az Istennel való kapcsolatban
olyan ajándék, melyben az ember megtapasztalja a Szentháromsággal való egyesülés
boldogságát. Az Ő lényege a szeretet, melybe a negyedik lakástól kezdve
fokozatosan belemeríti az imádkozót, aki Őbenne találja meg nyugalmát. Szent
Teréz úgy ír a szemlélődő ima egy-egy módjáról, ajándékáról, mint a kegyelem
gazdagságáról. A nyugalom imája a szemlélődés kezdete, amikor az ember
külső-belső mozgása lelassul, mind a test, mind a képességek (értelem, akarat)
egyfajta mély nyugalomba kerülnek. A nyugalom imájában elmerülnek a képességek
Istenben. Jézus mondja: ?Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert
szelíd vagyok és alázatos szívű ? és nyugalmat találtok lelketeknek? (Mt 11,29).
Az ötödik lakás nagy kegyelme: az egyesülő ima, melyben Isten rövid időre
felfüggeszti az érzékek és a képességek működését, hogy az imádkozó egészen a
Vele való, szeretetben történő egyesülésre tudjon figyelni. (Isten függeszti föl
azok működését, és nem az ember éri el azt valamiféle belső összpontosítással.)
A teljes ember (test, lélek, szellem) részesedik az egyesülő ima kegyelméből. Az
isteni Szeretet Tüze átizzítja egész valóját, és alakítja őt. ?Aki bennem marad
és én benne, az bő termést hoz? (Jn 15,5) ? mondja Jézus. Jelen sorozat harmadik
kötete eddig jutott a belső várkastély lelki lakásainak szemléltetésében. A most
kézbe vett negyedik kötet pedig a hatodik és a hetedik lelki lakást öleli föl.
Noha minden lelki lakásban kap az ember valamit a tarisznyájába, melyet aztán
mindenhová magával visz, ám a hatodik lakásban történik meg az a fordulat,
amelyre az első öt lakásban készült: alter Christus-szá válik, Jézus fölviszi
magával a Golgotára, Vele együtt meghal, és mintegy ?másik? Krisztussá lesz a
kegyelem révén. Meghal benne a régi ember, hogy megszülethessen az új (vö. 2Kor
5,17), aki Krisztus képmása, az Atya fogadott gyermeke a Szentlélek által.
?Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben? (Kol
3,3) ? olvassuk a Kolosszeieknek írt levélben. A hatodik lakásban történik meg
ez a fordulat, ezért a belső várkastély leírásában ez a lakás a
legterjedelmesebb. A megannyi kegyelem, amelyről itt Szent Teréz ír, Isten
vigasztalásai, mellyel erőt önt teremtményébe, és biztosítja őt arról, hogy
minden pillanatban vele van. Az elragadtatás kegyelmében sokkal hosszabb időre,
mint az egyesülő imában, az Úr felfüggeszti az ember érzékeinek és képességeinek
működését, hogy zavartalanul élvezhesse a Vele való tapasztalható egyesülés
örömét. A szellem röptéről az elragadtatás egyik formájaként szól Szent Teréz,
amikor az ember szelleme egy rövid időre elragadtatik ? Szent Pál szavával élve
? a harmadik égig, és titkos szavakat hall, amelyeket embernek nem szabad
kimondania (vö. 2Kor 12,2-3). A szívsebzés kegyelmében pedig ? mely szintén
elragadtatásban adatik meg ? úgy megsebzi őt Isten szeretete, hogy az Utána való
vágyakozás fájdalmában égve, mintegy a földi purgatóriumban, teljesen megtisztul
szeretete. Nem akar, és nem kíván mást, csakis azt, hogy folytonosan
tapasztalhassa az Istennel való egyesülést. Amint a Zsoltáros énekli: ?Isten, én
Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint
a száraz, tikkadt, kiaszott föld? (Zsolt 63,2). Újabb vigasztalása az Úrnak: a
lélek fellángolása vagy fölujjongása, amint az evangéliumban olvassuk a mi
Urunkról, Jézus Krisztusról: ?Abban az órában fölujjongott a Szentlélekben és
így szólt: ťMagasztallak, Atyám, menny és föld Ura?Ť? (Lk 10,21). Az imádkozó
önkéntelenül is elkezdi dicsőíteni az Urat, és hálát ad Isten jóságáért, túlárad
benne az öröm a fájdalom minden nyoma nélkül. Az Isten lélekkel való
beszélgetéseinek nevezi Szent Teréz a látomásokat, hallomásokat, melyekben
szintén vigasztal az Úr: közöl, felszólít, megerősít, cselekvésre indít,
bátorít? Megkülönbözteti a képzeleti és az értelmi látomást, attól függően, hogy
a jelenséget melyik képességén át fogja föl az ember. A látomások, hallomások a
szemlélődés kísérő jelenségei lehetnek, de nem lényegi részei az Istennel való
bensőséges kapcsolatnak, így a szemlélődésnek sem. A kötet adatai: Formátum: 110
x 180 x 17 mm Kötés: puhatáblás Megjelenés éve: 2020 Terjedelem: 344 oldal