Szerző: Puvák Tarzíciusz OCD Sarutlan Kármelita Nővérek, 2021 Puvák Tarzíciusz
atya erdélyi származású kármelita szerzetes. Noviciátusát Grazban töltötte,
teológiai tanulmányait Budapesten, a Piarista Hittudományi Főiskolán, majd
Rómában, a Teresianumban végezte. Lelkipásztorként szolgált a budapesti, győri
és keszthelyi kármelita templomban, majd újabb két évig továbbtanult a
Teresianumban. 2017-től az olaszországi Bari kármelita közösségében él, a
plébániai munkában vesz részt. ? Adjon Isten, anyóka! Mit csinál itt egymagában,
ebben a nagy sötét erdőben? ? Fát gyűjtök, szívem, mert egyedül vagyok, és
nincs, amit a tűzre rakjak. ? Ó, ne fáradjon hiába. Üljön csak le, pihenjen, én
majd összegyűjtöm magának a fát. A fiú fogta a fejszét, amit mindig magánál
hordott, kivágott egy szép nagy fát, felaprította, majd az erdő szélén álló
házikóhoz hordta, ahol az öregasszony lakott. ? Így most már nyugodtan élhet,
sok évre elég lesz a fa ? mondta a fiú, és tovább akart indulni. ? Állj meg még
egy pillanatra ? kérte az öregasszony ?, mivel te jó voltál hozzám, én is
megajándékozlak valamivel. Tudom, mi járatban vagy errefelé. Ha az élővizek
forrását keresed, keletre kell tartanod, oda, ahol a Nap felkel. Egy nagy hegy
tövében látni fogsz egy kristálytiszta tavat. Minden reggel, mielőtt útnak
indulna a fényes égbolton, a Nap megfürdik benne. Ezért van ilyen ereje a
víznek. Várd meg tehát, amíg a Nap elhagyja a vizet, utána pedig te magad is
fürödj meg benne, és ebben a kulacsban vigyél magaddal az útra, mert hosszú és
nehéz lesz az még a sárkány kastélyáig.