Szerző: Feitl István Országház Kiadó, 2020 Vajon szükség volt az országgyűlésre
egy olyan korszakban, amikor teljes számban kormánypárti képviselők ültek a
parlament padsoraiban? Volt-e funkciója a törvényhozó hatalomnak az
egypártrendszer körülményei között, amikor a Magyar Dolgozók Pártja, majd a
Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány teljes egészében uralta a hatalmat?
Rákosi Mátyás majdnem őszinte választ adott a kérdésre, hiszen pusztán
látszatra, reprezentációra használta az országgyűlést. Évente mindössze két,
néhány napos ülésszakra hívták össze a képviselőket, előre kijelölték a
hozzászólókat, s megírták a beszédeiket is. Ezen Nagy Imre miniszterelnök sem
tudott változtatni. A változás reményét az 1956-os forradalom hozta el, de a
néhány napos közjáték után szinte azonnal bekövetkezett a visszarendeződés. A
hatvanas évek derekától csökkent az országgyűlés reprezentációs funkciója,
először a bizottságokban, majd a nyolcvanas években már a plenáris üléseken is
szót lehetett ejteni érdemi kérdésekről. Az államszocialista rendszer válságának
elmélyülésétől, 1987-től változott meg a helyzet. Az országgyűlés az ezt követő
két esztendőben ? részben a kis létszámú ellenzéki képviselőnek köszönhetően ?
visszanyerte szuverenitását, és a rendszerváltás törvényhozó intézményének
szerepébe emelkedett. Kötetünk szerzője ezt a folyamatot mutatja be az 1949 és
1990 közötti időszak e témára vonatkozó forrásainak mélyreható elemzésével. A
kötet adatai: Formátum: B/5 Kötés: keménytáblás Megjelenés éve: 2020 Terjedelem:
600 oldal