Szerző: Takács Ferenc L?Harmattan Kiadó, 2013 Magyar és angol nyelvű kiadvány
Két jól elkülöníthető csoportja van azoknak, akiket ?joyce-iánusoknak? nevezünk:
a ?belsősök? és a ?külsősök?. A ?belsősök? a szövegek eltökélt feltárására
koncentrálnak, az utalások és a mutációk megszállottjai, és sok esetben még
Heideggernél is Heideggerebbek a filológiai mélységek feltárásában ?
természetesen az alászállásban. Ismerek néhány elsőrangú ?belsőst?, s nagy
tisztelettel adózom nekik: ilyen a kaliforniai John Bishop és az antwerpeni
Geert Lernout. A ?külsősök? ellenben mindent megtesznek, hogy bizonyítsák, Joyce
nagyon alaposan ismerte munkája tárgyát: hogy megmutassák a joyce-i földrajzot,
fiziológiát, szociopatológiát ? s mindezt a maga specifikus, edwardiánusan
dublini változatában. A paradoxon természetesen az, hogy a ?külsősök? soha nem
mennek túlságosan messzire. Richard Ellmann testesít meg mindent, ami ebben a
megközelítésben a legjobb, s amely mégsem nélkülözi ama zavaró tendenciát, hogy
Joyce szövegeit valamely külsődleges kronológia és dublini közvélekedés
szentírásának tekintse. John McCourt talán alaposabb ?külsősnek? tekinthető,
azáltal, hogy Joyce Triesztjére koncentrál, annak sokszínű kultúrájára és
kimondottan szerteágazó nyelveire. Takács Ferenc egyik csoporthoz sem tartozik,
bár eddig mindkettőbe bedolgozott. Túlmerészkedik a szigorú értelemben vett
irodalmiság körein (nevezetesen a film felé), s más szerzőkről írott (T. S.
Eliot, Anthony Burgess és Thomas Pynchon a releváns példák itt) terjedelmes
munkái megkülönböztetik a vallomásos joyce-iánusoktól. A rövid, de gyakori
közbeiktatások, mint a könyvhöz írott előszó, a könyvkritika, a
konferencia-előadás, az esszé, az alkalmi színpadi szereplések,
rádió-beszélgetések, fordítások, televíziós szereplések, hogy a spontán
beszélgetésekről ne is szóljunk, ugyancsak közel állnak hozzá. A kötet adatai:
Megjelenés éve: 2013 Terjedelem: 224 oldal