Szerző: Boda László L?Harmattan Kiadó, 2009 A szerző a PPKE ny. egyetemi tanára,
aki korábban az Esztergomi Teológiai Főiskolán tizennyolc évig tanította a
filozófia keretében az élet bölcseletét, azon belül pedig az élőlények
kialakulását. A Vigíliában kritikai tanulmányt írt Jacques Monod Nobel-díjas
francia genetikus 1970-ben publikált művéről, melynek címe: ?A véletlen és a
szükségszerűség?. Ez a mű akkor nagy visszhangot keltett. Mérföldkő, mivel
Darwin után először kísérelte meg az evolúciót a DNS-re alapozni. Monod azonban,
bevallottan ateista lévén, megpróbálta a teremtés helyébe a ?kozmikus véletlent?
beiktatni. Különc nézete, hogy ő az evolúciót genetikai ?sajtóhibák?
eredményének tekinti. Véletlennel azonban képtelenség az élet káprázatos
sokszínűségét és határozott irányba mutató kibontakozását megmagyarázni. A
szerző szerint az élővilág nem gépiesen determinálva bontakozik ki, mivel a
megadott témát (= kifejlődési programot) az élőlények saját életterükben
variálni tudják. Ebben kap szerepet a véletlen, amely annyiban hasonlítható a
ruletthez, hogy az ? mint a szerencsejátékok általában ? meg van tervezve. S a
rulett úgy van megtervezve, hogy a véletlen a kaszinó javát szolgálja. Ezt
nevezhetjük ?tervezett véletlennek?. Gánti Tibor már megállapította, hogy ?az
élő rendszer programvezérelt?. Az egyedfejlődést, az ontogenezist genetikai
program irányítja a megtermékenyített petesejtből kiindulva, amely elfogadottan
célirányos folyamat. A törzsfejlődésnek (filogenezis) szintén célirányosnak kell
lennie, következtet a szerző, különben a rendezetlen hozná létre a rendezettet,
a genetikailag nem programozott természet a genetikailag programozott
élőlényeket, ami ok-okozati képtelenség. A külső természet nem lehet az evolúció
végső oka, mert a természet maga is keletkezett. Darwin fejlődéselmélete
valójában nem evolúciós magyarázat. A latin e-volvere valamilyen magszerű
állapotból való kibontakozásra utal. A ?fejlődni? más, mint a ?kifejlődni?. A
cseppkőbarlang figurái csak ?fejlődnek?. Az embrióból kibontakozó élőlény
ellenben ?kifejlődés? eredménye. Darwin eredeti gondolata a zseniális. Ő
elfogadja a Teremtőt, ha az élőlények egyetlen vagy néhány ős-egysejtűből
kialakulhatnak (a progenitor). Az akkori genetikai ismeretekkel azonban nem
lehetett megalapozni ezt a nagyszerű felismerést. Ma viszont tudjuk, hogy az
élőlények biológiai kibontakozásának genetikai programja egyetlen ős-egysejtű
DNS-ének ?könyvtárába? belefér. Ez az igazi evolúció, amit ma már ? Csányi
Vilmos megállapítása szerint ? ?belülről? kell magyarázni. Tehát indokolt a
törzsfejlődést, vagyis a filogenezist is genetikailag programozottnak tekinteni.
Mégpedig azért, mert nincs kétféle genetika: egyik az ontogenezisnek, másik a
filogenezisnek fenntartva. A gének hierarchikusan szervezett irányítása közös
mindkettőben. A szem például ontogenetikusan is és filogenetikusan is a Pax 6
gén révén alakul ki. A hagyományos tétel indokolt, mi szerint: a környezethez
való alkalmazkodásnak fontos szerepe van az evolúcióban. Alkalmazkodni azonban
csak olyan élőlény tud, amelynek alkalmazkodó képessége van. A szerző kiemeli,
hogy genetikailag az alkalmazkodó képesség is programozott, mint a Marsra
tervezett robot esetében. Az evolúció filogenetikus programja az első DNS-ben
elfér. Ezáltal pedig az élőlények kialakulása genetikailag irányított. Csakhogy
az evolúció genetikai programja nem úgy működik, mint a sajátos feladatra
programozott számítógép. Az élőlények nem gépek, mert a gépeket nem lehet
klónozni. A biológiai élet kibontakozása variáció a megadott témára. Az evolúció
e szerint célirányos folyamat. Ami ugyanis programozott, az az okot a céllal
együtt foglalja magába (vö. egy sajátos feladatra programozott számítógép).
Ezért nem indokolt a ?vagy teremtés, vagy evolúció? szembeállítása, ami tézis és
antitézis. A kettő filozófiai szintézise: az evolúcióban kibontakozó teremtés.
Ez nem azonos a kreacionizmussal, amely a közvetlen teremtést vallja. Aquinói
Tamás ezzel szemben a ?másodlagos okok?, vagyis a természettörvények
asszisztenciájával kivitelezett teremtést tanítja. Ezért keletkezhetnek olyan
biológiai rendellenességek, mint a kétfejű borjú vagy az összenőtt sziámi ikrek.
Ha a Végső Okot keressük, föl kell ismernünk, hogy a klónozással megdőlt az
elmúlt századok gépes-mechanikus világképe, hangsúlyozza a szerző. A Teremtő már
nem a letűnt mechanikus világkép ?Órásmestere?. Paley még ezzel érvelt. A
Teremtő ? mai hasonlattal ? az élőlények kibontakozásának Magvetője ( a DNS is
mag). Az oxfordi biológus író: Richard Dawkins, bennrekedt a hagyományos
világképben. Most is azt hirdeti, hogy ?gépek vagyunk?. El van maradva a
fejlődéstől. Még nem tudja, hogy a gépeket nem lehet klónozni. Az élőlény
?csodája? ugyanis az, hogy minden sejtjében az egész élőlény genetikai programja
benne van. Ezért lehetne egy kétszáz millió éves dinoszauruszt egyetlen ép DNS-e
révén életre kelteni. Ami a Végső Okot illeti: ahogyan Arisztotelész a mozgást
elemezve eljutott az Első Mozgatóig, úgy juthatunk el a genetikai
programozottság oksági vonalán az Első Programozóig. A Teremtő a filozófiai
következtetés szemszögéből a ?programozatlan Programozó?, az ember mint
teremtmény a ?programozott programozó?, az általa készített gépek pedig a
?programozott nem programozók? (ti. kreatív okként nem). Ez a szerző
végkövetkeztetése. Dr. Molnár Péter A kötet adatai: Megjelenés éve: 2009
Terjedelem: 140 oldal