Szerző: Fejős Zoltán L'Harmattan Kiadó, 2020 A tudománytörténet ma már nem
csupán járulékos mellékterméke az egyes szaktudományoknak, noha általában még
nem olyan bevett önálló kutatási irányzat, mint egy-egy diszciplína saját
speciális szakágainak a művelése. A magyar néprajzban mindig is volt érdeklődés
az előzmények iránt, így bőséggel születtek a tudományszak gyökereit,
alakulását, eszmetörténeti összefüggéseit vizsgáló tanulmányok, összefoglalások.
A néprajzi tudománytörténet azonban mégsem vált még önálló, saját módszertant
követő irányzattá, mint például az építkezéskutatás, a szokáskutatás, vagy a
vallási néprajz. Ez a kötet a magyar néprajz történetét a múzeum és a múzeumi
gyűjtés szemszögéből tárgyalja. Szemléletét a tudománytörténet újabb,
konstruktivista felfogásmódja határozza meg. Bemutatja azokat a törekvéseket,
amelyek folyamatában és eredményeként létrejött Magyarországon a néprajzi múzeum
mint intézménytípus a maga sajátos helyi változatában. Ez az intézményesülés
szakszerűsödést jelentett, különböző pólusok kölcsönös egymásra hatásában öltött
testet, hiszen a 19. század második felében nem volt sem kész néprajz, még
kevésbé világosan körülhatárolt feladatkörrel meghatározott vagy elképzelt
néprajzi múzeum. Akik ezt kitalálták, külföldi példák alapján meghonosították és
módszeres művelésébe kezdtek, különböző tudományok felől érkező szakemberek
voltak, akik bonyolult társadalmi, politikai, közérdeklődésbeli körülmények
közepette - s egymás között vitázva, egyéni ambíciókat beteljesítve - alkották
meg a tudományt és a köz épülését szolgáló művüket. FEJŐS ZOLTÁN (1954)
etnográfus, történész, múzeumi szakember. Pályáját folkloristaként kezdte,
illetve az Amerikába irányuló kivándorolás történeti, néprajzi
tanulmányozásával. Az 1980-1990-es években többször folytatott
társadalomtörténeti vizsgálatot és néprajzi terepmunkát az Egyesült Államokban
élő magyarok között. Kutatásai idővel kibővültek az etnicitás, a turizmus, a
vizualitás, a nemzeti kultúra és a kulturális örökség irányába, majd a
múzeumelmélet, a jelenkorkutatás múzeumi kérdései kezdték foglalkoztatni,
valamint a fotótörténet és a néprajz tudománytörténete. Főbb munkái: A chicagói
magyarok két nemzedéke 1890-1940. Az etnikai örökség megőrzése és változása
(1993); A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (főszerk., 2000); Tárgyfordítások.
Néprajzi múzeumi tanulmányok (2003); Boldog / képek (2005); Mert abban az időben
lehetett vándorolni. A cigándi amerikások emlékezete (2017); Amerikai magyar
műtermi fényképészek az 1880-as évektől a második világháborúig (2020). A kötet
adatai: Kötés: kartonált Megjelenés éve: 2020 Terjedelem: 376 oldal