Franz Kafka 1924-ben a halála előtt arra kérte legjobb barátját, Max Brodot,
hogy minden hátrahagyott írását égesse el. Max Brod elárulta ugyan barátját
azzal, hogy nem teljesítette kérését, ám megmentette az utókor számára a 20.
század egyik legnagyobb írójának legfontosabb műveit. Ezért a hagyatékért
kezdődött nyolcvan évvel később Izraelben egy hosszan elhúzódó pereskedés Izrael
Állam, Németország és egy nő között, aki sosem találkozott Kafkával és akinek
kalandos úton került birtokába ez a felmérhetetlen értékű kincs. Kié Kafka?
Izraelé, mert zsidó volt, annak ellenére, hogy sosem járt ott, és még egy utca
sincs róla sehol az országban elnevezve? Vagy Németországé, mert német nyelven
írt, annak ellenére, hogy húgai a hitleri rezsim áldozataiként haláltáborokban
tűntek el? Miképpen lehet biztosítani, hogy valóban mindenki számára
hozzáférhető legyen? Benjamin Balint egy oknyomozó újságíró és egyben egy értő
irodalomkritikus szemével tárgyilagosan, többféle nézőpontból tárja fel egy
prágai születésű, a németet anyanyelvének tekintő izraeli nő és két olyan ország
jogvitáját, amely saját viharos múltjának feledtetésére is próbálja felhasználni
egy olyan író irodalmi hagyatékát, aki egyetlen szépirodalmi művében sem jelölt
meg konkrét helyszínt. A könyv széles képet nyújt a második világháború előtti
Prága szellemi életéről, a születőben levő Izrael Államról és megismerjük Max
Brodot, a hihetetlenül termékeny, a maga korában közismert, ám kevéssé
tehetséges, Izraelbe kivándorolt prágai írót, akire ma már senki nem emlékezne,
ha valóban megtette volna, amire barátja kéri. Franz Kafka (1883-1924), a
huszadik század egyik legjelentősebbnek tekintett írója német anyanyelvű prágai
zsidó családban született. Írásait - amelyek nagy része befejezetlen és csak
halála után, részben barátja, Max Brod szerkesztésében jelent meg - az európai
irodalom legnagyobb hatású műveiként tartják számon. Legismertebb művei közé
tartozik regénye, A per, amelyre ennek a könyvnek a címe utal.