A szavak hol gyilkos, hol vigasztaló erejéről szól Azár Náfíszi iráni írónő
regénye: az a könyv, amely a legtöbbet tette azért az utóbbi években, hogy el
tudjuk képzelni, milyen az élet (főként a nők számára) Iránban az iszlám
forradalom óta. Náfíszi az Egyesült Államokban tanult, s az ottani iráni diákok
körében ő is lelkesen vett részt az egyre hevesebb és erőszakosabb politikai
vitákban: mindannyian egy új Iránról álmodtak, de ezerféle módon képzelték el
hazájuk átalakítását. S aztán otthon ő is szemtanúvá vált: közelről figyelhette,
ahogy a szavak torz valósággá változnak. Amikor az Államokban azt kiabáltuk,
hogy halál erre vagy arra, az a halál inkább jelképes volt, elvont, mintha
jelszavaink képtelensége arra lett volna jó, hogy még inkább ragaszkodjunk
hozzájuk. De 1979-ben Teheránban ezek a jelszavak hátborzongató precizitással
valóra váltak. Döbbenten figyeltem, ahogy minden álom és minden jelszó
beteljesül - és nincs előlük menekvés. Valami kis menekvés mégiscsak volt -
Náfíszi, az angol és amerikai irodalom professzora két éven keresztül minden
csütörtök délelőtt összegyűjtötte hét legtehetségesebb diáklányát. Feketelistára
tett nyugati klasszikusokat olvastak és vitattak meg. Miközben iszlámista
erkölcs-rohamosztagok tomboltak a teheráni utcákon és házakban, a
fundamentalizmus hatalmasodott el az egyetemeken, és egy vak cenzor szabta meg,
miről lehet írni és miről nem, ezek a lányok Azár Náfíszi nappalijában nagy
merészen levették a fátylukat, és elmerültek Jane Austen, Scott Fitzgerald,
Nabokov világában. Az ő életük története váltakozik ebben a páratlan memoárban a
világirodalom híres szüzséivel. Azár Náfíszi 1997-ben elhagyta Iránt, ma a Johns
Hopkins Egyetem professzora, Washingtonban él.