Doria tizenöt éves. Egy betonkocka toronyház ötödik emeletén él Párizs egyik
rossz hírű negyedében. Apja, a vén szakállas egy reggelen taxiba ült, és
faképnél hagyta családját. Visszament Marokkóba, hogy feleségül vegyen egy
fiatalabb és termékenyebb nőt. Mert fiút akart. Akire majd büszke lehet, aki
továbbviszi a nevét, mert ezt követeli a család becsülete, és biztosan volt még
egy csomó ilyen hülye szempontja. De csak egy gyereke született. Egy lány. Én.
Fogalmazzunk úgy, hogy nem mindenben feleltem meg a vevő kívánalmainak. A gond
csak az, hogy ez nem úgy megy, mint Carrefourban vagy a Tescóban: itt nincs
reklamáció. Doria egyedül marad írástudatlan édesanyjával, aki a negyed egyik
lepukkant szállodájában takarít éhbérért. A nyílt eszű és érző szívű kislánynak
nagy lelkierőre van szüksége, hogy helytálljon a mindennapokban. És az élet
mégis szép... Mert Doria képes rá, hogy nyitott szemmel és nyitott lélekkel
figyelje a környező világot, és a sok baj, nyomorúság, szenvedés mögött is
meglássa az emberit, az igazat, a becsest. A könyv megjelenésekor alig tizenhét
éves Faiza Guene fiatalos lendületű, humorral megszelídített és mégis megrázó
önéletrajzi ihletésű könyve az utóbbi évek francia irodalmának egyik legnagyobb
szenzációja volt.