A kötet címe tulipánt jelent. Az ország jelképe ez a virág, amit Európa a
törökök révén ismert meg, ugyanakkor női név is. A címben átvitt értelemben arra
utal, hogy a hagyományok őrzői és átörökítői a nők. Ez a könyv a hagyományokról
szól. Közel húsz éve kutatom a népszokásokat, növényi festést, kézművességet,
népi építészetet, de bevallom, mindez csak ürügy volt arra, hogy bepillanthassak
abba a kultúrába, amely számomra az olvasmányaimból sejtett mesés Keletet
jelentette. Más világot találtam, kevésbé csillogót, de meséset, lenyűgözőt.
Mert minél inkább megismerem a törökországi embereket, szokásaikat, annál inkább
megérintett az a fantasztikusan mély kultúra, megértettem, hogy miként működik
ez a társadalom. Hogyan lehet az, hogy noha átvesz mindent, amit a nyugati
civilizáció rázúdít, a fontos dolgokban a saját tradícióit tekinti mértéknek.
Ott még a kimondott szó, kilőtt nyíl, az idősek beszéde bölcsek szava, a holtak
iránti kegyelet az ősök tisztelete. Nincs identitás-zavara a török embereknek.
Pontosan ismerik felmenőiket, sokfélék, mégis egy nemzetben gondolkodnak és
tudják, hogy a nemzet fennmaradásának feltétele a gyermek és annak a hagyományok
tiszteletére való nevelése. Mi európaiak, de különösen a magyarok sokat
tanulhatunk tőlük. E kötettel a magyar olvasók előtt szeretném megnyitni ezt a
különös világot, a modern török társadalmat, nem titkolva azt, hogy milyen
gyönyörűséget jelent rácsodálkozni és megérteni, hogy a tőlünk távol eső,
vallásában eltérő, de felfogásában hasonló kultúrában hogyan él az a szokásrend,
amely a legbecsesebb emberi értéket, az élők és a holtak tiszteletét, a
közösségi érdek- és értékrendhez való igazodás normáit öleli fel. Munkámat
elsősorban a török népi kultúra iránt érdeklődő olvasóknak ajánlom. Nemcsak a
néprajzkutatóknak, hanem azoknak az olvasóknak is, akik már jártak, vagy majd
mennek Törökországba.