Talán ritka, de igaz történet. Két fiatal fiúról szól, mindketten Szegeden
érettségiztek, a német megszállás miatt rövidített 1943?-44-es tanévben.
Tizennyolc évesen kapták a behívót munkaszolgálatba, még nem volt idejük
kamaszból felnőtté válni. Addigra megtanulták, amit az iskolai oktatás
megkövetelt tőlük, matematikát, fizikát, kémiát, latint, németet, de mint a
legtöbb embernek Magyarországon, nekik sem volt fogalmuk arról, mi zajlik
körülöttük a valódi világban. Pedig az érettségit követő esztendő még a
zaklatott huszadik századnak is legrémségesebb éve volt. A rémségekből két
hősünknek is kijutott. Munkatáborok, erőltetett menetek, fogság, hadbíróság! Ez
az írás mégsem csak arról szól, milyen kalandosnak is nevezhető módon élte túl a
nevezetes ?szökőévet a két barát ?egyikük maga a szerző. Hiteles krónika ez a
háború végéről, a magyar holokausztról, a jókról, rosszakról, közömbösökről és a
mindenen túljuttató derűs életerőről. A szerző több mint fél évszázada távol él
Magyarországtól, elismert nevet szerzett a tudományos életben, de ezzel az
életrajzi regénnyel még tartozott önmagának, barátainak, a kortársaknak és a
fiatalabb generációk sorának.