Bevallom, ha végigtekintek - akár az ókori, akár a jelenkori - történelmen, arra
a következtetésre jutok, hogy a főnökök és az államok ellen szóló nézetek
jócskán megalapozottak. Ámde az is nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy várni a
csodát, hogy ez a sok millió ember képes lesz majd magától harmóniában és
békében együtt élni, mindenfajta kollektív vezetés és bizonyos kényszer nélkül,
ami korlátozza a legdestruktívabbak vagy a legimbecillisebbek szabadságát (akik
általában ugyanazok), hát, ez nem igazán tűnik összeegyeztethetőnek mindazzal,
amik mi, emberek voltunk, vagyunk..., és még azzal sem, ami majd valószínűleg
lehet belőlünk. Úgyhogy elkerülhetetlennek tartok bizonyos parancsot, de nem
bármilyen fajta parancsot; bizonyos főnököket, de nem bármilyen fajta főnököt;
némelyik kormányt, de nem bármelyik kormányt. Így aztán, mit is mondhatnék,
visszakanyarodtunk a kérdés kiindulópontjához, mármint ahhoz, ami a politika
terén foglalkoztat bennünket: kinek kell engedelmeskednünk? Miben kell
engedelmeskednünk? Meddig kell elmennünk az engedelmességben, és még azon is
túl? És természetesen hogy mikor, miért és hogyan kell fellázadnunk. A szerző