Navigare necesse est - tartja az ókori mondás, de nemcsak hajózni szükséges,
repülni is. Legalábbis ezt vallják azok, akik nap mint nap madártávlatból
tekintenek a szántóföldek négyszögére, a smaragdszínben játszó szőlőtáblákra.
Mezőgazdasági repülők. Nincs jól szabott egyenruhájuk, nem járják a világot, nem
felelnek száz meg száz utas életéért, legfeljebb a magukéért meg a
munkaeszközként hozzájuk nőtt gépmadárért. Nem veszélytelen a munkájuk, vannak,
akik nem térnek vissza közülük, de a bajtársak újra meg újra felszállnak, mert a
vérükben van a magasság, a levegő semmihez sem hasonlítható érzése-élménye; mert
repülni kell. S ezzel egyetértett a repülő-riporter Moldova György is, aki ebben
a kötetében arra vállalkozott, hogy a levegőből tudósítson. Hónapokon keresztül
ismerkedett e különös világgal, kísérte el a repülőgépes növényvédő szolgálat
pilótáit, hogy munkájuk gondjait és szépségeit feltárja. Egy eddig felfedezetlen
területről hoz hírt, a tőle megszokott lebilincselő mesélőkedvvel osztva meg
velünk új élményeit, tisztelegve egyúttal e nehéz hivatás neves és névtelen
munkásai előtt is.