Alberto Moravia jó hatvan évig volt a huszadik század olasz irodalmi életének
egyik főszereplője. Nálunk hosszú évtizedeken keresztül ő számított az első
számú olasz írónak. Regényeinek, elbeszéléseinek hosszú sora jelent meg újra meg
újra magyarul is, legtöbbnyire az Európa Könyvkiadó gondozásában. A Közönyösök,
A megalkuvó, A megvetés, Az unalom, A figyelem, az 1934 vagy akár Levelek a
Szaharából egzisztencialista Moraviája éppúgy hatalmas közönségsikert aratott,
mint a neorealista Moravia: az, aki a Római történetek-et, A római lány-t, vagy
a filmen is világhírűvé tett Egy asszony meg a lányá-t írta. A két Moravia
valójában egy és ugyanaz. Ahogy a gazdag életmű valamennyi Moravia-hőse, az
asszony meg a lánya, Cesira és az ő baljósan esendő, szépséges Rosettája sem
csak a háborúvég zűrzavarából kivezető utat keresi feketézők, állativá aljasult
emberek, jóhiszemű tévelygők, parasztok, nácik és fasiszták, katonák és
martalócok ijesztő nyüzsgésében, hanem egyúttal az élhető és átélhető emberi
életet, a szabályt, a mintát is a városok, a falvak valóságos és a hagyomány, az
értékek képletes pusztulásának közepette.