A háború utolsó éveiben íródott Móricz egyik remekműve, A fáklya. Hőse vívódása
és elégedetlensége, a világgal és magával való leszámolása, önfeláldozása az író
elégedetlenségét és bizonytalan kiútkeresését is hivatott kifejezni. A
Tanácsköztársaság bukása utáni fehérterror nyomasztó élményeit és hitéhez való
hűségét vetíti vissza Móricz a gyerekkor világába örökszép gyerekregényében, a
Légy jó mindhalálig-ban. A dzsentrivilág kíméletlen bírálatát fogalmazza meg
bravúrosan szerkesztett, anekdotákra épített regényeiben, a Kivilágos
kivirradtig-ban és az Úri muri-ban. Felejthetetlen típusok és jellemrajzok
teszik emlékezetessé a húszas évek közepén született műveit. Az idillikus
szerelem rajza is újra megjelenik ezekben az években a Pillangóban. A minden
akadályon keresztül győzedelmeskedő érzelmek lírája, az újrakezdés hite szólal
itt meg. Ezekben az években vallotta Móricz: ?Én eddig az életet csupán
acitióban láttam. Nekem igen könnyű volt írnom, mert az élet minden jelenségét,
ami feltűnt előttem, tökéletesnek ismertem. Bizonyára csak azokat a jelenségeket
láttam meg, amelyek beleillettek világszemléletembe, s azokat azonnal, tisztán s
élesen tudtam közölni, kezelni? Két ember egymással szemben való viszonya csak
az összetűzés pillanatában világosult meg előttem. Harc. Ez volt az elemem. A
harcban minden karaktert s egész múltat, minden miliőt s minden lényeget ki
tudtam fejezni.?