Ólomban megképződött a gondolat, hogy a rendőrségnek és az ügyészeknek igazából
nem is okoz fejtörést, hogy negyvennégy szentestéjén valaki kitalálta: Tamást és
Klárát ki kell vinni a kertbe, és le kell lőni. Úgy képzelte, hogy egy angol
krimiben, az angol bíróságon zajló perben, amikor a korona nevében vádolja meg
az ügyész a vádlottat, a korona sértve érezné magát a Klára és Tamás nevű
alattvalókat ért sérelem miatt, de itt nincs korona, és Klára szülein kívül
senki, de senki nem érzi sértve magát a rajtuk esett sérelem miatt, egyáltalán,
rajta, Ólom Pálon kívül senkinek föl sem tűnik ez. Ólom azt sem érti, mi az,
hogy nyolc-tíz zsidó. Nyolc és tíz között tudvalevőleg kettő a különbség. Már
egyetlenegy emberi élet kioltásáért simán akasztanak Angliában, guillotine alá
kerülnek elkövetők Franciaországban és villamosszékbe Amerikában. Itt meg nem
kötnek bele abba, hogy Bokorék hány zsidót öltek meg szenteste! És hogy kiket.
Tessék felsorolni, kiket. Név szerint. És akkor azt is, hogy mikor kerültek be a
nyilasházba, kinek a feljelentése alapján. Mert arra mi kíváncsiak vagyunk, és
maga el fogja nekünk mondani. Ráérünk. Mondhatták volna neki, Ólom szerint. De
nem mondták, és nem értek rá.