Részlet: MESÉK, AMELYEK ROSSZUL VÉGZŐDNEK ELSŐ MESE A kisdiák buzgón tanult.
Sorra vette a rendhagyó igéket, átismételte a ragozást, a hajtogatást. Majd a
mondattant lapozta föl. Különös figyelmet fordított a mondathangsúly című
fejezetre, amelyet eddig nem tudott kitűnőre, csak jóra. Azután becsukta a
könyvet, és másikat vett elő. Megint neki akart fogni a szorgos munkának, amikor
halk lépteket hallott a háta mögött. Hátranézett. Egy szép szőke leány ment
arra, a diák - aki mégse volt annyira kicsiny, hogy egy leány szépségét meg ne
tudta volna becsülni - megnézve a leányt, így szólt magában: - Szép egy leány!
De tanulni kellett, mert másnapra a tanár nagy felelést helyezett kilátásba, és
ő nem törődött többé a szőke leánnyal. Egy másik könyvet is áttanult, és éppen a
harmadikba akart belekezdeni, mikor megint meglátta a szőke leányt. A szobából
kifelé osont az ismeretlen leány, és a keze tele volt rablott holmival. A
kezében volt a fiú kis puskája, órája - a legdrágább kincse -, ólomkatonái és
más ilyen értékes dolgok. A fiú sokkal jobban szerette a puskáját, az óráját és
az ólomkatonáit, mintsem azokat csak úgy odaadta volna. Utánairamodott a
leánynak, ki a lépcsőkön lefelé iparkodott. Megfogta, és rákiáltott: - Tolvaj,
tolvaj! A leány ránézett gyönyörű kék szemeivel, de erre a fiú ereiben
megdermedt a vér. A leány mosolygott: - Én a halál vagyok - mondta -, mennünk
kell. És kézen fogta a fiút.