Szociológusi pályafutásom kezdetén nem foglalkoztatott a kvalitatív
szociológián belüli feldolgozások sokfélesége, annyira lefoglalt a kvantitatív
és a kvalitatív álláspontok közötti különbségek megértése. Idővel azonban szembe
kellett néznem az interjúk, személyes dokumentumok felhasználásának változatos
módjaival, rá kellett kérdeznem, hogy hogyan kell tudományosan, érvényesen,
hihetően elemezni. Ettől kezdve már nem lehetett ösztönösen foglalkozni
élettörténetekkel, el kellett döntenem, hogy milyen szemléletben és milyen
technikai eljárás alkalmazásával dolgozom. A döntés rutinná válásáig hosszú út
vezetett, szemléletem alakulása útkeresés volt. A kötetben megjelent tanulmányok
egyrészt ennek az útkeresésnek az eredményeit mutatják be, nem rejtve véka alá a
kísérletezésből fakadó hátrányokat és előnyöket sem. Másrészt, a bemutatott
élettörténetekben megjelenik a magyar közelmúlt, úgy, ahogyan az a hétköznapokat
befolyásolta, s az a mód, ahogyan a kisemberek úrrá tudtak lenni a változásokból
adódó nehézségeken. Az élettörténetek elemzései arra mutatnak rá, hogy
mindannyian szeretnénk olyan életről beszámolni, amelyben láthatóvá válik, hogy
jók szeretnénk lenni, ha nem is mindig sikerült. Bögre Zsuzsanna (1960) a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szociológus
professzor. Oktató- és kutató munkájában fontos szerepet kap a magyar
társadalomban bekövetkezett változások hétköznapokat érintő hatása. Nyomon
követi a vallás és identitás kapcsolatának alakulását a XX-XXI. században, a
reziliencia megjelenését a nehéz társadalmi és egyéni helyzetekben, vagy a
hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyeinek alakulását napjainkban.