Mindig többet akarok érezni annál, mint amit valójában érzek, és ezzel nemcsak
hogy elrontom a stílust, hanem becsapom önmagam, elveszítve egy lehetséges
fókuszpont élességét. Magyarul a valóságérzékem. A többi már ebből következik. A
közvetlen adottságaimat, érzelmeimet is képtelen vagyok helyesen megítélni,
avagy átadni magam nekik. Egy gyászról szóló filmből kell megtudnom, hogy bennem
is harag és fájdalom van. Ez az a közvetlen adottság, amibe nap mint nap
beleütközik a szívem, mint valami falba. Én mégis, még ebből is valamiféle
spirituális szószt kotyvasztanék. Még ezt is bekenném valamilyen mázzal. Nemcsak
egy tiszta hiánnyal kell megküzdenem, hanem önmagam tisztátalanságával is. Mint
aki ugyanazzal a mozdulattal, amivel örök útjára bocsájtja kedvesét, tovább ás,
hogy kiássa önmagát. Önmagammal szembefordult harag az ásóm, a fájdalom a súly,
amely a nyélre nehezül, és kifordítja hazugságaim rögeit? Ez a kis könyv, napló
túlnyomó részben azokat a reflexiókat, vallomásokat és aforizmákat tartalmazza,
amelyeket feleségem halála után vetettem papírra.