A magyarok magányosak. Hajdan dorongok, vasak és Erő, csupa kétség és baj.
Nincs (három a magyar) igazság. Történelmük túl érdekes, túl van rántva, túl sok
benne a szép, és baszottul nem igazságos. Sok a király, személyesen nekem pedig
feltörte a lábam a cipő az első plenárison. Lágy a szívük. Nem tudják rendesen
elhagyni a nőket. Kivár, lapít, hátha történik valami. Odaszorítja az arcát egy
édes, édes nő hasához, hallgatja a krutyogást. Hülye a szisztéma, nevetséges, de
nem vicces, olyan rendelkezéseket hoznak, hogy attól nem veri ki őket a hideg
veríték, mert vigyáznak rá, hogy ne figyeljenek oda. Általában nem jó semmi, bár
nekem jó. Szokásuk érzékenykedni, erős a hajlam az érzékenykedésre. Az
érzelgősségre, a túlzott meghatódásra. Jó szív, nem jó rendszer. Jó (, de csak)
a(z olasz) fagyi. Kutya se figyel rájuk, nem beszélgetnek velük, ha
beszélgetnek, akkor nem úgy. Nem azon a nyelven. Nem értik meg őket, úgy
tesznek, mintha nem értenének magyarul. A nyeregben fölállva, megfordulva,
vágtában hátrafelé nyilaznak. Volna puskaporunk, tudom, megbánnátok!