Az ősmítoszok gyakran brutálisak és heves erotika fűti át őket, nyilván nem
függetlenül attól a ténytől, hogy fiatal emberekből állt a törzs,
harmincöt-negyven évesnél idősebbek már ritkán akadtak. Feltűnő azonban, hogy
ezen túl is milyen sok mitológiában bukkan fel néhány nagyon hasonló történet.
Az egyik ilyen jellegzetesség, hogy a szerelemistennők történetei vagy
elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a teremtés-történetekkel, vagy más módon
fejezik ki a teremtő erő és a szexualitás közvetlen kapcsolatát. Más szóval,
őseink az égi csillagot és azt, ami barátnőjük szemében ragyogott,
összetartozónak vélték. Ókori őseink nem tartották bűnnek a testi szerelmet ?
feltéve, hogy a kölcsönös önkéntességen alapult. Így teremtették meg önmagukban
az állatból az embert. Ennek az ősi erotikának, ami minden történeten átüt, a
legfontosabb szava a teremtés. Humanista, humanizálódott önmagunk megteremtése.
Ennek titka az, amivel Aphrodité búcsúzik az olvasótól. Szerezz örömet, halandó,
de ne csak magaddal törődj. Törekedj arra, hogy boldogságot teremts.
Tízparancsolat-súlyú alaptörvény ez. Halhatatlanokká nem válunk, de emberré
talán igen, cserébe a szép istennő, Aphrodité arany ragyogással borítja
világunkat.