Ha ma élne Ady Endre, akkor melyik pártra szavazna? Támogatná-e a migrációt? Mi
len?ne a véleménye az Európai Unióról? Hihetetlennek tűnik, de pontos választ
kaphatunk ezekre a kérdésekre. És nem csak ezekre. Vajon mi mozgatta és mi vitte
a zseniális költőt a különböző eszmei irányzatok felé? Ady tényleg egy zseni?
Milyen viszonya volt a zsidó?sággal, a zsidó nagytőkésekkel, a keresztényekkel?
Igaz, hogy néha antiszemita volt? Miért kereste, miben, mikor és hol találta meg
Istent? Mi vitte a szabadkőművesség irányába és miért lépett be a Martinovics
páholyba? Miért lett munkatársa a Nyugat című folyóirat?nak? Utóbbi nem tűnik
izgalmas kérdésnek. Pedig az. A 110 évvel ezelőtt alapított Nyugatról és
legfontosabb szerzőjéről, Ady Endréről könyvtárnyi szakirodalom született, de
egyik munka sem tér ki az igazi háttérre. Egyik sem ad választ arra a kérdésre:
miért, kik és milyen céllal alapították a Nyugatot? Miért volt szükség Ady
Endrére? Ki volt Ignotus? Helytálló-e Octavian Goga, az egyik legna?gyobb román
költő bírálata? És vajon hogyan kerül a képbe Németh László, Babits Mi?hály és
Móricz Zsigmond? Lényegtelen kérdések, nem is gondolnánk, mennyire fontosak a
válaszok. Az eddigi irodalomtörténet- és történetírás kutatói kizárólag a
folyóiratokban és köny?vekben, azaz írásban a nyilvánosság előtt megjelent
műveket, álláspontokat elemezték. Azonban a lényeges világnézeti és politikai
folyamatok csak akkor érthetőek meg teljes mélységükben és ok-okozati
összefüggéseikben, ha az érintett személyek titkos szervezet?beli
szellemi-ideológiai tevékenységét is bemutatjuk és elemezzük. Enélkül bizony
csak csonkák lehetnek mind az irodalomtörténeti, mind az eszmetörténeti
elemzések. Raffay Ernő levéltári forrásokra támaszkodó újabb kötete tabukat dönt
le, olyan kér?désekre ad választ, amelyeket a tudományos élet fel se mert tenni.
Kutatásaival újraírja a XIX. század végének és a XX. század elejének magyar
történelmét és irodalomtörténetét.