Mind a szülő, mind a gyermek alapvető kérdése, önmarcangoló dilemmája: jó
vagyok, vagy inkább rossz? Elég jó vagyok? Túl rossz vagyok? Szorongáskeltő
kérdések. Rossz a gyerek? Állítja a szülő, a pedagógus vagy a nagyi, esetleg a
szomszéd. Rossz, engedetlen, égetni való, szófogadatlan, mindig a csínytevéseken
jár az esze? Én nem erre fizettem be! - állapítja meg a szülő dühösen,
ugyanakkor görcsbe rándul a gyomra, mert azt érzi, hogy valamit elrontott, hogy
ő nem ilyen gyereket képzelt magának anno, és nem ilyen anyának képzelte magát.
Stresszhelyzetben mindenki feszültebb lesz, gyerek és szülő egyaránt. A kisebb
dolgok is nagyobbnak látszanak. Hamarabb lobban, robban, loccsan minden. Aztán
már egy állandó harcmezőn találjuk magunkat, amiből nagyon nehéz kijönni,
megtalálni a kijáratot, vagy letenni az összes fegyvert. Pedig nem lehetetlen,
csak lehet, hogy nem egyszerre kell megcsinálni. Szépen fokozatosan, egymás után
csendesíteni az éles lövedékeket, a harcmezőt pedig játéktérré változtatni, új
fegyvernemet találni, békés, biztonságos eszközökkel megkeresni újra az utat
egymáshoz.