A Darius Kopp-trilógia második kötetében Darius a munkája után a feleségét is
elveszíti: az asszony öngyilkos lesz. A férfi Flora laptopjával és a hamvait
tartalmazó urnával a kocsijában nekivág Kelet-Európának. Nem hajlandó tudomásul
venni, hogy valójában saját fájdalma elől menekül. Felkeresi felesége
magyarországi szülővárosát, de továbbűzi a nyugtalanság: városról városra,
országról országra, egészen a földrész keleti pereméig, ahol korábbi titokzatos
örmény üzletfeleire is rábukkan. Mindeközben a laptopon Flora naplóbejegyzéseit
olvassa, de egy szinte ismeretlen nő arcképe bontakozik ki előtte. Flora szövege
és Darius bolyongásának krónikája meg-megszakadó, olykor szürreális dialógust
alkot: túlvilági párbeszédet, Orpheusz és Eurüdiké modern történetét. De jobb
lett volna a testet eltemetni. Fekete föld, barna föld, vörös föld, fehér föld.
Homok, üledék, agyag, sár. Flóra és fauna. Ezt kellett volna tennem. De
figyelmetlen voltam. És most itt van nekem ez a maréknyi hamu. Csináltasson
belőle gyémántot! Ültettesse be a metszőfogába. A nyelvbe, piercingként. Mintha
nem rágódnánk mindannyian, egész életünkben valami totális őrületen. Ne
haragudj. A mellette levő ülésre pillantott. Flora kinézett az ablakon, az
alkonyati derengésben Kopp csak a sötét haját látta.