A két steril pohár és Az úr pantallója után a Szeméremékszerek prózafolyamának
harmadik kötetében tovább gyarapodnak az ÚJ TOLNAI VILÁGLEXIKON szócikkei.
Köztük mindent átható jelentésével ott az irodalmi piercing fogalma: fájdalmasan
felékszerezett, új, ékes nyelv ez, amelyen egy palicsi világpolgár, kisebbségi
infaustus azonos regiszteren képes egybemesélni a helyi közösség csodabogarainak
és az európai kultúra héroszainak eseteit. Úgy teszünk nagy utazást a világban,
ahogy Tolnai egyik hőse: a szafari-lakókocsijával távoli kirándulásokat tervez a
szélrózsa minden irányába, s amikor valóban elindulna, csak áthajtja járművét a
tó mellé, a vitorlásklub és a halászcsárda közé. Sosem szebb hajnalt, mint ott.
A Szeméremékszerek első kötetében a szerzőnek, úgy érezte, sikerült előre
fixálnia valamit a folytatásból, s gondosan sorrendbe rakta várakozó
iratmegőrzőit. Azóta ugyanilyen gondosan újra és újra szétszedte-összeállította
őket (Fáy András nyomán: a romankák egybekötött csokrát), de az életben tartó
történetek szépsége és tétje nem változott: kihajolva mindig a kisebbségi
stratégiákból. Istenem, ez már az én fantáziámat is meghaladja: egy fröccsöntött
korszak...